Agra és a Taj Mahal volt az első megállónk Delhit elhagyva. Egyben az első vonatútunk és az első 200, vonattal megtett kilométerünk. Egyike voltunk annak a 30millió! utasnak aki naponta! vonatra száll Indiában. A terv, hogy 30 nap alatt levonatozzunk egészen délre Cochinig. 4000 km vár ránk. Szakítanunk kellett a hagyománnyal, miszerint adott országba érkezve lépésről lépésre tervezzük csak meg az utazást. Itt jó előre végig kellett mindent gondolnunk és lefoglalnunk. Mind a 30 napot, főleg a vonatozás miatt. A turistákon kívül ugyanis az indiaiak is szeretnek ám utazni. Naponta 30 millióan kelnek útra vonattal, a vonatjegyek pedig -főleg a forgalmasabb vonalakon- 2 hétre előre elkelnek. Zoli még Thaiföldön lefoglalta a tervezett vonatútunk nagy részét. Így is volt, ahol már csak harmadosztályra volt helyünk, és volt ahol már sehova. Itt kénytelenek voltunk buszjegyet foglalni és módosítani az útiterven. Nem mondanánk teljesen könnyűnek egyébként a vonatjegyvásárlást. Legalábbis az első lépéseket. Amint az első vásárláson és utazáson túlestünk, onnantól már persze könnyebb volt. Az elején különösen sokat bajlódtunk. Napokon át vadásztuk az infot és leveleztünk az ügyfélszolgálattal. Az online jegyvásárláshoz használt applikáció aktiválásához ugyanis indiai telefonszám kellett, ami Thaiföldön még nem volt, szóval erről külön levelezni kellett az indiai vasúttársasággal, a végén már a Twitteren keresztül nyomta velük Zoli. Vicces, nem? A tapasztalataink egyben részei az indiai emlékeknek, szóval mindenképp naplózásra szolgál. Néha bizony megizzasztott minket az indiai MÁV. Igazat adunk viszont annak, aki azt mondja kihagyhatatlan élmény Indiában. Különösen az ottalvós 12 órás volt a kedvencünk. Első lépésünk az első vonatjegyért: az indiai MAV oldalán regisztráltunk: www.irctc.co.in. A account aktiválásához indiai telefonszámot kért. Kezdődik! Sebaj, Zoli mindent megold! "Lopott" egy telefonszámot az internetről, azért, hogy legalább egy regisztrációs számot kapjunk, amivel direktben a társaság ügyfélszolgálatához tud majd fordulni. Ezután twitteren! (itt a legnagyobb a válaszadási arány) írt az ügyfélszolgálatnak és kérte az account aktiválását. Nyomozással és levelezéseel, ez kb 3 napjába telt. Mnden tiszteletem az övé volt. Türelemből, kitartásból és megoldókészségből beírtunk az ellenőrzőjébe három jelest. Volt aktív accountunk, ekkor már majdnem ott voltunk, hogy megvegyük életünk első indiai vonatjegyét. Fizetés. Elvileg elfogad az oldal nemzetközi bankkártyát, a miénket mégsem szerette, ezért a www.makemytrip.com oldalon folytattuk a vásárlást. Feleslegesek nem voltak az eddigi lépések, mivel ezen az oldalon csak úgy lehet regisztrálni ha az irctc accountunk aktív. Ooo yeah! Siker! Az oldal elfogadta a bankkártyánkat és csak 100-200 Ft-nak megfelelő jutalékot kért az alapáron felül. Megvan az első jegy!
Számtalan dolgot lehetne még írni, pl. azt hogyan kell előre kideríteni, hogy az állomás mely részén fog megállni a vagon (egy-egy vonat ugyanis több száz méter hosszú és nincs túl sok idő keresgetni), vagy mi a neve a különböző vasútállomásoknak, ami pedig a jegyvásárlásnál kell. Íme az oldal, ahonnan mi tájékozódtunk: http://www.seat61.com/India.htm#book%20-%20when%20in%20India Számomra amúgy a wc volt a legkritikusabb.🙄A nyíregyházi gyorsról és ceglédi személyvonatokról nem őrzök túl jó emlékeket és hát az itteni higéniával ez megszorozva valami egészen bizarr képet adott ki a képzeletemben. Egy ideig azt a stratégiát követtem, hogy nem ittam szinte semmit, azért, hogy ne kelljen wc-re mennem. Aztán az első 7 órás úton kénytelen voltam feladni. Felesleges volt a parám. A nyíregyházi gyors labdába sem rúghat. Jah és az indiai style mindig jobban bejött. Tisztább és könnyebben menedzselhető. :) Visszatérve az első vonatútunkra és Agrára, izgultunk az 1. előtt. Azt hiszem megint túl sokat olvastunk össze vissza mindenféle vad dolgokat a neten arról, miként tülekednek az emberek a vonatfelszállásnál és ugranak fel a még mozgó vonatra vagy arról hogyan utaznak, ki a vonat tetején, ki a földön fekve. További megnyugtató hírek érkeznek otthonról is a legfrissebb indiai vonatbalesetről. (Köszi Anya utólag is!:)) Maga a Delhi-Agra vonatút kifejezetten pozitív csalódás volt, az állomáson sem uralkodott akkora káosz, mint amekkorára számítottam. Igazából az utcajelenetek folytatódtak itt is, vagyis a szereplők és a forgatókönyv ugyanaz volt, csak a díszlet volt picit más. Hiába volt reggel 5 óra, kiszállva a taxiból nagy tömeg várt. Ha nem is Nagyszínpad mennyiségű, de még mindig többen, mint otthon a Nyugati előtt bármikor is délutáni csúcsban. Mondom, reggel 5 óra sem volt. Bent az állomáson már kevesebben. Kemény arcokban azért nem volt hiány. Kéregető, megcsonkolt felnőttek, kisgyerekek jönnek oda, vagyis gurítják magukat oda ketten is hozzánk. De legalább nem sokan. A földön indiai családok piknikeztek. Reggeliztek épp, vagy csak beszélgettek. Ettől már-már majális érzésem támadt.:) De nem ám ültek a földön! Guggoltak. Úgy tudnak guggolni órákon keresztül, ráadásul egyenes háttal, mint mi egy széken ülni. Jah nem! Én azt sem tudok órákig pláne nem egyenes háttal.:) Szóval a dulakodásnak és a fentebb említett nyalánkságoknak nyoma sem volt. Bár tény, hogy ezúttal első osztályon utaztunk, helyjeggyel, így a szabad helyekért küzdésnek túl sok értelme nem lett volna annál a vagonnál. Mindezek ellenére Zoli szerint végig riadt, őzike fejet vágtam. Aztán a vonatra felszállva elmúlt minden zizegésünk. Az út összesen 2,5 óra volt, újságot és reggelit is kaptunk: omlettet, párolt zöldséggel, keksszel és teával. Pont, mint a repülőn. Zoli még wc-re is el mert menni.😃 Az út nagyobb részén csak bámultunk ki az ablakon. 1 óra 40 perc volt csak az út, de külön szociológiai tanulmányt lehetne írni abból is. Delhi külvárosa egészen hihetetlen képeit mutatta az ablakból. Szemétdomb tetejére épült viskók, épp a kis/nagy dolgukat intéző emberek, nem akárhogyan: egymás mellett vagy egymással szemben guggoltak a sínektől pár méterre. Gyaníthatólag kakáltak (férfiak voltak és guggoltak🙄, szóval...), miközben kényelmesen beszélgettek. Pár méterre tőlük kisgyerekek rohangálnak önfeledten a szemétdombon, megint máshol pedig tehenek túrnak és falatoznak a hulladékból. Hihetetlen impulzusok ezek. Akarva akaratlanul, mikor ezeket a kemény emberi sorsokat látjuk, egyre gyakrabban merül fel a kérdés bennünk: hogy bírják? Miért nem lesznek öngyilkosok? Nem éreznék megváltásnak? Válasz még egyelőre nincs. Aztán belemerülünk a helyi újságba, merthogy a vonaton azt is kaptunk, és a helyi problémákról próbáltuk magunkat informálni. Milyenek lehetnek a problémai egy ilyen nagyon egyedi országnak? Azok is egyediek? A válasz is-is:
Sokáig nem érte meg az újságba bújni. Érdekes részletek bújnak elő a vidéki tájban a vonatablakon át. A vágányoktól nem messze, a földeken lapos, barna, tányérszerű dolgokból rakott halmokat veszünk észre. Aztán beugrik mi ez. Egyszer láttam egy dokumentum filmet Indiáról, amiben mutatták, hogy vidéken a tehén ürüléket szalmával keverik, kézzel kilapítják, kiszárítják a napon és azzal fűtenek tűzifa helyett. Végre Agra! Sokkal kisebb város, mint Delhi. "Csupán" 1,5 millióan lakják, köztük pár száz tehén. Delhiben még nem szoktuk meg a látványt, összesen egyszer láttunk talán tehenet az utcán. Vagyis az úton, az autók közelében. Merthogy a városi legenda az, hogy szeretik a kipufogó gázt: távol tartja a legyeket és szúnyokokat, plusz talán még élvezik is, hogy betéphetnek a toxikus gázoktól.😀 Az állomás ajtóban a taxik között, a hostel előtt az úton, mindenhol keresztezik az útunkat. Az állomás előtt több indiait láttunk akik a vonaton kapott toast kenyeret a teheneknek adták mielőtt beszálltak a taxiba. Ki kell most már nyomozzuk, miért szent állat a tehén. A Panda Hostelben szálltunk meg, gyalogtávra a Taj Mahaltól. A rövid ottartózkodások miatt mellőzzük az AirBnb-t, hogy elkerüljük a fix jutalékot amivel együtt nem kifizetődő, így marad a Hostelworld és a Booking. Az érkezésünk másnapjának reggelén mentünk a Taj Mahalhoz. Vagyis inkább hajnalán. Nem volt kérdés, hogy napfelkeltében és a "golden hourben" akarunk vele randizni. Ekkor a legszebbek a fények, ami neki aztán különösen jól áll! Pont mint egy igazi első randi előtt, fel kellett készülnünk rá. Plusz Agrában is akadt még pár másik látnivaló. Először is elmentünk a jegypénztárhoz, megnézni miket kell és lehet vinnünk magunkkal: személyi igazolvány/útlevél kötelező és semmit nem lehet bevinni magunkkal, gyakorlatilag csak fényképezőgépet és telefont, az állvány is tiltott volt. Az előző nap este, megnéztünk egy 1 órás dokumentum filmet az épületről a hostelben, még annak is utánajártunk, hogyan és milyen szögből érdemes fotózni. Tényleg, mint két első randis. Hát ha még azt is elmondom, hogy hajnalban, kelés után még a hajam is kivasaltam és kisminkeltem magam, valószínűleg többen hülyének néznének, úgyhogy nem mondom.😃 Hajnali 5:30-kor keltünk, kevésbé összeszedetten, és mint az két lámpalázas elsőrandishoz illik, persze, hogy a személyi igazolványom a hostelben maradt. Visszafordulás. 10 percet vesztettünk. Sebaj, majd a bejutásnál, gyorsak leszünk, behozzuk...A jegypénztárnál persze kiderül, hogy aznap nem csak nekünk jutott eszünkbe, hogy kora reggel lássuk a Taj Mahalt. 30 perces sor a jegypénztárnál, másik 40 perces sor a bejáratnál. Zolinak még a mini fotóállvánnyal is baja akad. Naívan azt gondoltuk, hogy csak a nagyméretű fotóállványra igaz a tiltás, hát nem. Szelfie bot persze megengedett. Ccc😏 Aztán 7:48-kor megpillantjuk. Tényleg hihetetlen, csak szuperlatívuszokban tudnánk róla beszélni. Az összes giccses mondat, amit el lehetne most lőni azt szívem szerint leírnám. Azok az arányok, formák, méretek, színek. A története pedig még nagyobb magasságokba emeli az egészet. Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy császár. Shah Jahannak hívták. Korának legerősebb és legveszedelmesebb birodalmának volt a feje: a mogulnak. Köztük olyan híres hódítókkal, mint Jin Giszkán. Míg nyugaton a magyarok a törökökkel küzdöttek, a mogulok 1526-ban olvasztották be Indiát a birodalomba és több, mint 200 évig maradtak. Ezalatt számos olyan épületet emeltek Indiában, ami ma már világörökség és India más részén (pl. középen és délen egyáltalán nincsen). A császár más volt mint a többi elődje vagy korának bármelyik férfija. Bár a birodalom legnagyobb háremje volt az övé, az ő szíve mégis egyetlen nőért dobogott, úgy hívták Mumtaz Mahal. Nagy dolog volt ez akkor, amikor Ázsiában, de talán az egész világon, a férfi szerette a szüleit, a vallását, a hazáját, de ennyire felvállaltan egy asszonyt szeretni...nos nem sokan. Különösen nem egy uralkodó és főleg az indiaiak között, ahol (sokszor a mai napig is) a szülők döntik el kivel házasodhat a gyermek. A szerelem, mint olyan tehát, egy nem létező, áhított állapot volt csak, és nem a mindennapok része, leginkább a meséjé. Az uralkodó pár minden idejét együtt töltötte. Az asszony még hadjáratokon is urával volt. Nem mozdultak egymás mellől. A szerelmük éltükben is legalább olyan legendás volt, mint haláluk után. Mumtaz Mahal 14 gyermeket szült Shah Jahannak, a 14.gyermek szülésébe azonban belehalt. A király romjaira hullott. Felesége halála után teljesen megőszült, 2 évig még zenét sem hallgatott. A gyász nem csak az eszét vette el, hanem a figyelmét is a kormányzásról. Egy dolog éltette csak, a feleségének a halálos ágyán tett ígérete, miszerint olyan emléket épít neki, ami méltó lesz szerelmükhöz. Shah Jahannak saját kezével tervezte meg az épületet és gondolta ki annak minden részletét. 15 éven át építtette a Taj Mahalt, amibe nem csak ő, de a birodalma is szinte belerokkant. Fia, hogy a birodalmat megmentse és saját magát trónra juttassa, a közeli Vörös Erőd egyik szárnyába záratta apját, aminek ablakából tiszta rálátás volt a Taj Mahalra. Shah Jahannak élete utolsó 9 évét itt töltötte és várta, hogy halálával a holttestét felesége mellé temessék és újra ők maguk újra együtt lehessenek. Ez a mese nem volt meg ilyen részleteiben előtte, cserébe rengeteg tévhit volt a fejünkben róla. Nem, a Taj Mahal nem templom és nem hindu épület. Ahogy hittük. Tulajdonképpen egy muszlim síremlék (mauzóleum) és nem hindu, hanem muszlim, merthogy a mogul hódítók azt a vallást gyakorolták. Napi mese mellé, napi tanulás. 5 teljes órát voltunk bent és összesen 645 darab képet csináltunk. Ha lehetett volna bevinni kaját, lehet estig maradunk.:) Egyik percben, mint az őrült kattingattunk, máskor csendben ültünk egy padon és csak néztük. Tiszta szerencse, hogy nyugati turistákon kívül rengeteg indiaia látogatja. Imádjuk fotózni úgy az épületeket, hogy ők is benne vannak a képben. Ettől el sem kell tudnom képzelni milyen lehetett akkor...talán pont ilyen. A többi Agrában történtről meséljenek a képek. Sokat oldódtunk egyébként. Napról napra tűnik el a félelem ami Delhiben néha előjött rajtunk. Jó lesz ez, érzem! Már most is az! Két adósságom maradt csak az agrás beszámoló végére. Valahogy itt állt össze ugyanis egy fontos kép arról mi tartja itt abban a 240 millió szegényben a lelket. Talán a hite. A hite az újjászületésben. Hiszik, ha elfogadják a sorsukat, jól veszik az akadályokat, szorgalmasan és becsülettel, az jó karma és biztos lehetsz benne, hogy a következő életedben egy magasabb kasztba, egy jobb életbe születsz újjá. Valahogy úgy történhet ez, mint amikor az ember ruhát vált, a halál után a lélek új testbe öltözik. Mélyen hisznek abban, hogy jelen életükre a múltban, vagyis az előző életükben tett dolgokra adott reakció nagy hatással. Ezt hívják karmának. Aminek meg kell történnie, az meg fog történni, nem mindegy azonban, hogy hogyan vesszük az akadályokat és hogyan reagálunk rájuk. Hitük szerint 52 milliószor kell csak ahhoz újjászületni, hogy valaki elérje az emberi állapotot és maga mögött hagyja az állatét, pont ezért nem érdemes veszélyeztetni semmilyen rossz cselekedettel (pl. lopás, öngyilkosság) a jövőbeli újjászületést, különben a ciklus elindul visszafelé.
Minden hindunak egy végső célja van. A folyamatos ujjászületéstől való megszabadulás, és az örökkévaló boldogság állapotának elérése: nirvana. Másik kérdésünkre is megérkezett a válasz: miért szent a tehén? Miért pont a tehén? Mikor Egyiptomban a piramisok épültek, Hammurabi a törvényeken, Kína pedig a papír feltalálásán dolgozott, India már akkor kiépített egy teljesen mezőgazdaságon alapuló civilizációt. A családi jólétet az mutatta kinek mennyi tehene van. Nem csak teherhordásra használták, hanem minden egyes porcikájából készítettek valamit. Még a marhatrágyából is. A vallási szövegek is emiatt úgy említik, mint az egyetlen állatot ami kvázi minden kívánságot teljesít. Nem hogy megenni nem szabad, de a másvilágra segíteni sem. Ez ugyebár rossz karma, és komoly hatással lenne az egyén újjászületésére. Ha egy tehén már nem ad tejet, inkább elengedik szabadon, ezért kószál annyi az utcán egyfolytában. Innentől fogva mindenki tehene lesz, és a legtöbb háztartásban a nap első, tűzön sütött chapatija az ajtó előtt kószáló tehén előtt landol. Minden napra jut egy kis varázslat, misztikum és tanulnivaló itt Indiában.❤️
0 Comments
Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
RólunkÉrezted már azt, hogy ahol vagy az nem igazán a Te közeged, amerre tart az életed az nem igazán a Te ösvényed? Minket 2 éve kapott el ez a gondolat. 1 hónappal ezelőtt felmondtunk, ugrottunk a semmibe.:) Július 4-én egy több hónapos világkörüli útra indulunk, utána pedig egy komolyabb irányváltásra. Tudj meg többet Rólunk! EZJÓLESZ :) Archives
August 2017
Categories
All
|