Úgy látszik, errefelé kétszer álltak sorba a teremtő erők amikor a kreativitást osztogatták. A Colorado folyó remekei, versenyben a szél kreálmányaival, végtelenbe vezető utak, indiánok mindenhol... Grand Canyon Nemzeti Parkból Északkelet-Arizóna felé vettük az irányt a 264-es úton. Mielőtt a Glan Canyon Nemzeti Parkban újra sátrat vertünk volna, tettünk egy nagyobb kitérőt, hogy benézzünk pár indián rezervátumba és végigautózhassunk a navajo indiánok hatalmas törzsi parkjában, a Monument-völgyben. Moenkopiban vettük észre először hogy indián földön vagyunk. Bementünk egy útszéli dinerbe ahol rajtunk kívül mindenki indián volt. A hopi indiánok falvait mondják Amerika legrégebb óta fent álló lakott településeinek (1150 óta). Old Oraibi és Walpi tűnt a legszimpatikusabbnak egy rövid látogatásra a könyv alapján. Behajtottunk a faluba, ahol pár évvel ezelőtt meg a folyó vizet és az áramot sem ismerték elvileg az emberek. Nem tudom hogy a 18 óra utáni érkezésünkkel volt-e baj, vagy az elvárásaimmal, de ember alig volt az utcákon. Portékájukat áruló, turistabarát indiánoknak nyoma sem volt. Leálltunk egy percre az út szélén, de pár bóklászó kutya úgy lesett ránk mint két finom csontra. Azért csak mentünk egy kört, hogy lássuk hogyan él ma egy indián. Bevallom az indián rezervátumok picit másként éltek a fejemben. Tehát ha mostantól ezt a kifejezést hallom, semmiképp ne lóháton közlekedő, tollas fejdíszes sátorlakókat képzeljek el egy parkba bezárva. Make sense!:) A turistáknak viszont van pár jópofa kemping (pl.Monument valleyben) amiben indián sátorszerűségekben alhatnak és kék kukoricából készült kenyeret kóstolhatnak reggelire. Aznap este picit túlfeszítettük a szálláskeresést. Tíz óra elmúlt már, amikor egy tágas útszéli parkoló meginvitált minket egy jó ottalvásra. Engedtünk a csábításnak. Akkor már majdnem 10 órája voltunk úton...és egyébként is, már olyan rég aludtunk autóban.:) Reggel a vörös sziklák látványára keltünk. A hálózsák alól kibújva hangos mosollyal üdvözöltük egymást és a helyzetet. Aztán mintha mi sem lenne ennél természetesebb, Zoli beüzemelte a kávélaborját az autó mellett. Kézi kávédarálóval kávét őrölt, mini gáztűzhelyen vizet forralt, aeropresszel pedig a kávéból és vízből kávé lett. Pár perc múlva már kortyoltuk is az autónak dőlve, arccal a vörös szikláknak. Azt hiszem, kimaxoltuk a helyzetet. Időközben egy másik indián rezervátum, a navajók földjére értünk. A navajo indián közösség a legnagyobb Amerikában. Északkelet-Arizona nagy részét elfoglalja a rezervátumuk. 1300 óta élnek itt, ma körülbelül 250ezren vannak. Szinte mindent ők üzemeltetnek ezen a részén az államnak. A 163-as út vitt keresztül minket a Monument-völgyön. A legszebb példái talán a már sokat emlegetett vörös szikláknak és tanúhegyeknek, megbolondítva egy kis amerikai vadnyugattal, lehajtott tetővel. Igazi szarunk a világra érzés. :) Még mindig a sivatagban autózunk. A 44 fok átlagos. A tűző napon továbbra is csak úgy tudok megmaradni, ha két deci vizet óránként a fejemre locsolok. A Glen-kanyon Nemzeti Park a második a betervezett nemzeti parkok sorában. Egy Page nevű város a "fővárosa". Kitűnő kiindulópont a park a Powell-tóhoz, Glen-kanyon-gáthoz, Horseshoe Bendhez és az Antalope-kanyonhoz. Powell-tó: A nemzeti park tava, sárga és vörös homokkő hegyekkel a partján. Akkor keletkezett amikor megépítették a gátat. John Wesley Powell neve erre felé a leggyakrabban emlegetett név. A környéket és az egész Colorado folyót ő járta be először tetőtől talpig és készített feljegyzéseket, tett javaslatot a folyó hasznosítására.
0 Comments
Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
RólunkÉrezted már azt, hogy ahol vagy az nem igazán a Te közeged, amerre tart az életed az nem igazán a Te ösvényed? Minket 2 éve kapott el ez a gondolat. 1 hónappal ezelőtt felmondtunk, ugrottunk a semmibe.:) Július 4-én egy több hónapos világkörüli útra indulunk, utána pedig egy komolyabb irányváltásra. Tudj meg többet Rólunk! EZJÓLESZ :) Archives
August 2017
Categories
All
|