A Manuel Antonio Park után visszafordultunk a központi hegyvidék felé. Érdekes, hogy valahogy egyszerre és ugyanazt éreztük: elég volt most a tengerpartozásból, a nyüzsiből. Úgy döntöttünk megszakítjuk az utazást a déli irányba és visszamegyünk a központi hegyvidékre, arra a kávéfarmra, amit Zoli kinézett... ...ott majd eldöntjük hogyan tovább. Szeretünk élni ezzel a fajta spontaneitással és szabadsággal amit az autó ad nekünk, meg a tény, hogy semmi nincs előre leszervezve. A farmot El Toledo farmnak hívták. Atenas mellett található, fent 1000 méteren. José és Sole, valamint a fiúk Gabriel vezetgetik. Nehéz eldönteni, hogy a farmon tapasztalt és látott dolgok vagy az emberi része volt ránk ekkora hatással. Talán mindkettő. Emlékszem, ahogy megérkeztünk, odaültettek minket az asztalhoz maguk közé. Épp José szülinapját ünnepelték, még a szülinapi tortából is kaptunk a kávé mellé. Borzasztóan kedves, nyugodt, alázatos és dolgos embereknek ismertük meg őket. Azt hiszem erre mondják, ha ilyen emberek lennének csak a Földön sok baj nem lenne a világgal. Az érkezésünk után részt vettünk egy kávé túrán, ahol Gabriel elmesélte, hogy hogyan és miért tértek át organikus gazdálkodásra (az apukája megbetegedett a sok vegyszertől), mesélt a kávépörkölésről és miközben körbevitt a farmon minket elmondta hogyan lesz a cserjéből kávé az asztalon. A farm maga egy igazi vidéki farm. A bája talán pont abban rejlik, hogy kissé rendezetlen, de mégis minden pontján érződik a gondoskodás. Látszik rajta, hogy ott bizony minden egyes négyzetmétert a család a két kezével csinált. A bejáratnál van egy pár ember leültetésére alkalmas fedett rész, étkező résszel, konyhával és a pörkölő helyiséggel. Lentebb a kertben pedig egy külön kis házikó, amit szeretnének kiadni fizető vendégeknek, eredetileg pedig a farmon dolgozó önkénteseknek építették. Hát az a kis házikó bizony nagyon betalált. Volt egy nagy terasza, rajta azokkal a bizonyos hintaszékekkel, ami itt Costa Ricán mindenkinek van és én már nagyon régóta ki akartam próbálni. Konyha-nappali két óriási ablakkal, mindkettő a fákra és a hegyre nézett, csakúgy mint a terasz. A hálórésznek külön helyiség volt, ahol még moszkító hálónk is volt az ágy fölött. Olyan volt az egész mint valami dzsungel szállás. Jaj, imádtuk! 150 dollárért a miénk volt, egy teljes hétre. Igen, végül 2 nap után úgy döntöttünk nem vágyunk arra, hogy újra útrakeljünk, maradunk itt a hátralévő 7 napra és innen megyünk a reptérre. Voltak napok, hogy szinte kis sem mozdultunk a házból, csak a kertbe mentünk ki, szedni egy kis gyümölcsöt. Volt maracuja, mamon és banán. Ezeken a napokon csak ültünk a teraszon és olvastunk, kávéztunk, beszélgettünk, délután pedig főzőcskéztünk egyet. A kertben találtunk chillit, így lett egyik nap csípős fokhagymás tészta, a másik nap pedig vettünk halat Atenasban, megsütöttük és csináltunk mellé avokádó krémet. Reggelire sokszor volt lime-os mangó és avokádó a májkrémes kenyér mellé. Az evés után pedig mindenkinek le kellett gurítania egy aloe veras lime-os limonádét. Szintén a kertből. Az egy hét alatt amíg ott voltunk megettünk vagy magamra kentem egy egész bokor aloe verat. Otthon tuti szerzek be és a természetes maszkok készítésének is jobban utána járok. Mindenki megtalálta a magának való szórakozást: én arcmaszkokkal kísérleteztem aloe verából, avokádóból, lime-ból és kávéörleményből, Zoli pedig kávékkal. Hogyan lehet ugyanabból a kávéból más-más ízt kihozni a különböző eljárásokkal. A farm kávéja például hideg vizes csepegtetéssel volt a legfinomabb. Egészen addig a még San Franciscoban vásárolt columbiai kávé vitte a prímet. 1600 méterről és light pörköléssel. Nagyon néha felsétáltunk a közösségi részre, ott volt internet. Nem csináltuk túl gyakran mert olyan hülyének éreztük magunkat. Mi a kis iPhone-unkkal, mellettünk pedig kávét pörköltek vagy kukoricát passzíroztak. Elképesztően dolgos emberek voltak. Sokszor kívántuk bárcsak beszélnénk spanyolul. Az öreg többször mondta, hogy bármi kérdésünk van nyugodtan kérdezzünk. Ha Gabriel ott volt, ment a beszélgetés mert ő fordított spanyol-angol között. Ha nem, akkor meg maradt a kézzel mutogatás. Activityben jók vagyunk.:) Bár a kaja egyáltalán nem volt benne az árban, mégis vagy háromszor vendégül láttak minket és felajánlották, hogy a kertből bármit ehetünk. Egyszer kaptunk sült banánt, másnap pedig kukoricalepényt tejföllel és cukros tejjel.:) Általában már 9-kor aludtunk, reggel 7-ig. Sikerült teljes mértékben lelassulni. Annyira, hogy el sem volt kedvünk hagyni a helyet. Egy hét alatt 2-szer mentünk el messzebbre, legtöbbször Atenasba ugrottunk csak le a boltba. Az egyik ilyen kirándulásra Monteverdébe mentünk. Bár csak 140km-re volt, de 2:40 pernyi kocsizással járt egy irányba a sok földút és az egysávos autóutak miatt. 100% Aventura parkot nézte ki Zoli. Fejenként 50 dollárért 9 pálya volt, abból kettő Superman és egy Tarzan swing, ahol egy csonka hídnak a végéről kellett leugrani. Nekem csak kellett volna, mert nem mertem. Épp elég volt előtte 40 méterrel a fák felett suhanni.😳 Aztán persze ott duzzogtam magamban, mivel én voltam az egyetlen a 15 fős csoportból aki nem mert leugrani. A hiszti könnyen rontja el a másik örömét is. Szerencsére 5 percbe telt csak mire észrevettem magam és felengedtem a közeli faluban, Monteverdében. Emlékszem costa ricai utunk első újhullámos kávézóját találtuk meg itt. Az elsőt 2,5 hét után. Bármennyire is furán hangzik, de a legjobb minőségű és jól elkészített kávéhoz szinte lehetetlenség hozzájutni Costa Ricán. Csak akkor ittunk jó kávét ha Zoli csinálta. Állítólag az összes jó kávé exporta megy. Maguknak meg általában erősen megcukrozzák a kávét, így gondolom minden mindegy nekik. Fura, hogy itt egy ország, ahol premier minőségű arabica kávé terem, óriási hektárokat borítanak pálmafák amiket az olajukért termelnek és temérdek a kakaófa, mégis egyszer sikerült jó kávét inni, nem sikerült vennem semmilyen terméket amiben helyi pálmafaolaj van és nem tudtunk venni egy igazán finom étcsokit. Azt kell most már gondoljam, hogy ez az ország a termesztéshez ért de nagyon, de a feldolgozáshoz kevésbé. De igazából mégis jól csinálja, mert tudatosan úgy döntött nem akar mindenben jó lenni, csak abban a kevésben amihez ért és amihez minden adottsága megvan...és ez jól is van így.
Azt olvastam, hogy a canopyzás Costa Ricaból indult el és terjedt el a világban, úgyhogy ezért, kalandvágyból és mert Zoli mindenképp szeretett volna menni, megcsináltam.
0 Comments
Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
RólunkÉrezted már azt, hogy ahol vagy az nem igazán a Te közeged, amerre tart az életed az nem igazán a Te ösvényed? Minket 2 éve kapott el ez a gondolat. 1 hónappal ezelőtt felmondtunk, ugrottunk a semmibe.:) Július 4-én egy több hónapos világkörüli útra indulunk, utána pedig egy komolyabb irányváltásra. Tudj meg többet Rólunk! EZJÓLESZ :) Archives
August 2017
Categories
All
|