Jaipurból a pakisztáni határ felé vettük az irányt. 600km-rel odébb, Jaisalmerig vonatoztunk, holnap ugyanis napfelkelte előtt tevegelni indulunk a sivatagba. Ott is alszunk a csillagos ég alatt. Hajnali 5-re futott be a vonatunk. Ez volt az első ottalvós, ráadásul harmadosztályú útunk a vonaton, emiatt volt egy kis aggodalom, aztán kiderült alaptalanul. Tiszta ágynemű, egész kultúrált vagon. Szemben velünk egy indiai-angol pár ült, mellettünk pedig egy kis család egy aprósággal aki csúszott mászott a földön. A sötétedés megérkeztével aztán ő is lenyugodott, ahogy mi is takarékra helyeztük magunkat. Zoli felmászott a felső ágyra, én alul próbáltam aludni. Nagyobb késés nélkül érkeztünk meg Jaislamerbe, még sötét volt, a város aludt, minket viszont már ott várt a jeep amit a szállásunk küldött értünk. Közben kiderült, hogy a camel safarit szervező cég (Trotters) és a Hotel Gajju Palace, ahol laktunk és ami nem mellesleg életünk talán legolcsóbb szállása volt (990Ft/éjszaka:) egy kézben van, így másnap ezzel a terepjáróval visznek minket a tevék elé a sivatagba. Nos, egy vonaton eltöltött éjszaka után egyértelműen valami pihenős, kávézós, alvós napot kívánt volna a szervezetünk. "Pechünkre" viszont Jaislamer gyönyörű város volt, szóval kis pihi után neki is láttunk a városnak. Az első olyan indiai városnézésünk, amibe nem fáradtunk bele pár óra után. Hiába a kialvatlanság és a forró meleg. Majd kiestünk a saját szánkon a csodálkozástól. Az egész város homokkőből épült, és ha mindez még nem lenne elég szinte minden házfront faragott homokkő díszítést mutatott. Aztán amikor már azt hiszed, hogy ezt nem lehet tovább ragozni. India képes rá! Az egész város, ami nappal egyszínű homokszínű volt, a naplementénél tüzes narancssárgába borult. Emlékszem, épp a város közepén található erődön belül ért minket a naplemente. A fényjáték mellé hindu énekek szűrődtek, előkerültek a füstölők, a falakon kiállított indiai textielek lágyan fújta a szél. Épp egy étterem (Oasis Restaurant) tetőteraszán vacsoráztunk amikor a nap alábukott. Sok naplementét láttunk már az út alatt, de azt hiszem ez lett hivatalosan is az egyik közös kedvencünk. Ráadásképp (az is van:), ez a város csendesebb volt, mint bármely város eddig, és valamilyen megmagyarázhatatlan ok miatt, a kereskedő végre nem "szedtek szét" minket méterenként. Mindenki csendben árulta a portékáját. Odáig merészkedtünk, hogy még egy textil árus boltjába is bementünk és ott órákig válogattunk ingeket, párnákat, sálakat. Végül újabb 4 díszpárnahuzat, 1 sál és 1 lenvászon ing döntött úgy, hogy minket választ új gazdájának. Másnap reggel napfelkelte előtt kicheckoltunk a szállásról, hogy aztán becheckolhassunk a sivatagba. A találkozó pont a városban lévő Trotters utazási irodánál volt, ott vártuk az utcán az indulást. Még javában sötét volt, nem kelt fel a nap, de két asszony egymástól függetlenül már egy tállal mászkált az utcán a kezében. Az utcán kóborló marhákat és kutyákat etették belőle. Még egy elhaladó motoros férfi is megállt, nem másért minthogy megsimogasson egy kóbórkutyát. Talán valamit oda is dobott nekik. India állatszeretete továbbra is lenyűgöz minket. A következő pillanatban már egy ausztrál házaspárral robogtunk a sivatag felé a bizonyos zöld jeep hátuljában. Mentünk vagy 20 percet, mire elhagytunk minden zajt, minden dudaszót. Azt a keveset is ami volt. Szokatlan csend lett. Leparkoltunk a semmi közepén, a sofőrünk pedig pici tűzet rakott, a tűz köré három követ. Egy nagy adag masala tea volt készülőben: vizet és tejet forralt, majd fekete teát, kardamont, cukrot és az elmaradhatatlan gyömbért tett bele. Leterített nekünk egy pokrócot, azon szürcsöltük a forró italt a két kezünk közé fogva. Néztük, ahogy jön fel a nap, 4 teve és vezetőjük alakja rajzolódott ki a horizonton. Ganga volt az, így hívták a túravezetőt, egyben a tevék tulajdonosát. Ganga 25 éves, nincs iskolai végzettsége, a közeli faluban lakik feleségével és két lányával. Feleségét a szülei választották neki még 18 évesen. Email címe nincs, olvasni nem tud, angolul viszont megtanult a turistáktól. Szülei beiratták iskolába, de már 8 évesen imádott a turisták körül legyeskedni, így sokat lógott az iskolából. Nem tanult meg olvasni, szülei végül feladták az iskola harcot és vettek neki 1 tevét, apukája és nagyapja pedig megtanította neki a tevetartás csínját bínját. Ezzel elindult Ganga karrierje. Mára ő az egyetlen a faluban akinek tevéje van és a második akinek mobiltelefonja. Lányait mindenképp szeretné iskolába járatni, hogy egyszer tanárok lehessenek. Ganga erre, és egy 5. tevére gyűjt. Tudja, hogy a nők egyetlen útja a jobb életre az oktatás. Benyomtunk még egy kis kekszet, piritóst és lekvárt majd felültünk a tevék hátára és elindultunk. Az én tevémet Bumalának hívtak, Zoli tevéjének pedig Burah volt a neve. A tevegelés nehezebb, mint gondoltuk: egyrészről iszonyatosan ráz, másrészről az izmaink a lábunk között annyira megérezték, hogy nemhogy leszállni alig bírtunk a tevéről, de utána még menni is alig. Egy nagyobbacska fa alatt kaptunk árnyékot egy takarón. Ganga és segítője leszedték a hámot az állatokról, így azok szabadon legelészhettek amíg mi a pazar ebédidőnket töltöttük. Megmosolyogtató, hogy Indiában nem tud az ember olyan helyre menni, ahol előbb vagy utóbb ne tűnne fel egy ember a semmiből. A sivatag sem kivétel ez alól. Egy pásztor érkezett meg a semmiből és vele együtt vagy 100 bárány. Páran közülük úgy gondolták, hogy kihasználják azt az árnyékot, amit mi is élveztünk. Csendben odaálltak a pokrócunk mellé, körbevettek minket, páran le is feküdtek mellém...imádtam közelről nézni a bundájukat és a kis bárány fekete lógó fülét. A szakács épp a chapati tésztáját gyúrta, a "segédszakács" pedig homokkal tisztította a tányérainkat. A tevék mindenkit megelőzve kezdtek neki az ebédnek, a közeli fák lombkoronáján legelészték. Mi pedig a pokrócon vártunk csendben a sorunkra. Pár percre bele is aludtunk talán mind a 4-en. Mekkora pillanat volt!Jól állt nekünk az élet.❤️ A következő megálló már igazi sivatagi homokdűnék mellett volt. Itt ért minket a naplemente és a vacsora. Az alvóhelyünket is itt állították fel, ami tulajdonképpen sivatagi ágakból felállított kerítés szerűség volt a szél és a homok ellen, a tövébe a földre pedig több pokrócot terítettek, hogy a hideg homoktól ne fázzunk fel, éjszakára ugyanis lehűlt az idő, 10-13 fok körül lehetett. A hideg miatt jól jött a vacsora mellé a tábortűz és egy kis tüzeskedés. Ganga énekelt pár dalt nekünk. Hát mit ne mondjak, borzasztó hangja volt.😃 Annyira jól esett a friss levegőn, csillagok alatt aludni, hogy 7:30-ig fel sem keltünk. Kihagytuk ezzel az aznapi napfelkeltét. Forró masala teával a kezünkben ébredeztünk a pokróc körül és vártuk, hogy picit melegebb legyen. A reggeli után aztán folytattuk az utat, immár újra teveháton. Félúton megitattuk a tevéket egy, a földbe leásott víztartályból húzott nekik Ganga vizet. A falu asszonyaival álltunk sorba vízért akik a közeli faluból jöttek fejükön a vízes kannával. Az aznapi ebéd is pontosan úgy és pontosan olyan tökéletesre sikeredett, mint a tegnapi. Attól volt tökéletes, hogy olyan végtelenül egyszerű volt. 2 órányi tevegelés után, a fa tövében 2 plédet leterítettünk, Ganga elkészítette nekünk az ebédet. Aznap egyedül volt csak, nem volt más segítsége csak mi. A tevék túl messzire kóboroltak a zöldért, ezért amikor elment őket megkeresni ránk bízott pár tennivalót. Ki chapatit (indiai kenyeret) lapított, ki a tűzet rakta, ki fokhagymát pucolt a dhalhoz. Aztán ahogy annak lennie kell, az aznapi ebédnél is, pont, mint tegnap, megint megjelent valaki a semmiből. Egy öreg néni volt az, a botjával, unokájával és vagy 100 kecskével. Páran próbáltunk róla képet lőni, mire ő egyre csak hajtogatta, hogy "rupesz, rupesz!". Pénzt kért a fotókért a maga elég mogorva módján. Végül nyugalmat talált, leültek az unokájával a homokba, közel hozzánk és beszélgettek Gangával. A néni ekkor is olyan reszelős hangon és nagy hangerővel beszélt, hogy nem lehetett mosolygás nélkül hallgatni. Minden bántás nélkül olyan volt mint egy mesefilm megelevenedett öreganyója. A gonoszabbik fajta...a Jancsi és Juliskából. Néha ránk nézett, tovább követelte a jussát a fotóért, amit a végén meg is kapott. Féltünk, hogy mi is a lapáton a tűzben végezzük. Kétség kívül ez a 2 nap az indiai útunk egy legmaradandóbb élménye volt. Az egész valahogy annyira egyszerű volt és bár gondolom minden egyes része jól le volt szervezve (talán a juhászokat leszámítva) és szó szerint a tenyerükön hordoztak minket, de valahogy mégis annyira spontánnak tűnt minden. Pont azoknak a dolgoknak nyoma sem volt, ami miatt kevésbé vagyunk optimisták a szervezett turista kirándulásokkal kapcsolatban: olyan izzadtságszagú az egész és túlságosan steril. Nos ez a 2 nap pont az ellenkezője volt. Pár kép még a végére Jaisalmerről!
0 Comments
Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
RólunkÉrezted már azt, hogy ahol vagy az nem igazán a Te közeged, amerre tart az életed az nem igazán a Te ösvényed? Minket 2 éve kapott el ez a gondolat. 1 hónappal ezelőtt felmondtunk, ugrottunk a semmibe.:) Július 4-én egy több hónapos világkörüli útra indulunk, utána pedig egy komolyabb irányváltásra. Tudj meg többet Rólunk! EZJÓLESZ :) Archives
August 2017
Categories
All
|