Agrát elhagyva, Jaipurba érve szemmel látható volt a különbség Harijána és Rajastan állam között. Azt a kevés zöldet is és a szmogos, ködös, párás levegőt szárazság váltotta fel. Szinte sivatagi lett a táj, megjelentek a tevék és az elefántok az utcákon, a férfiak fején pedig újfajta turbánt figyeltünk meg. Eredetileg a férfiak a meleg miatt kezdték el viselni a fejfedőt. Előtte vízbe áztatták, így egyfajta hűsítő szerepe volt, lassan pedig státusz szimbólum lett belőle. Ha jók az információim nagyjából 1000 féle turbán stílus van, közösségenként és alkalmanként eltérő, úgyhogy ezt a témát azt hiszem pihentetem is. Túl sok itt a felfedeznivaló! Egy-egy nap végére így is ki lehetne az agyunkra tenni a "megtelt" táblát. Nade nézzük hol is vagyunk...Rajastan államban, vagy ahogy én hívom a színek államában. Az államban ahol a színt szó szerint kilóra mérik az utcán és évente egyszer meg is fürdetik egymást benne (Holy Festival). Jaipur pedig, ha úgy vesszük Rajastan fővárosa. Pink cityként (Rózsaszín város) emlegetik. Ezt már nem én találtam ki. Ha hihetünk Frei Tamásnak😃a maharadzsa egykor a walesi herceg látogatására festette egyszínű rózsaszínűre a várost csupán azért, hogy elkápráztassa. Eredetileg egy óriási szőnyeggel akarta neki leteríteni a várost, de az nem készült el időben. Ilyenek ezek a maharadzsák. Itt a végletek országában miért lennének pont ők középszerűek? Delhi után végre újra tudjuk használni az Ubert, így vonatról leszállva egy fehér kiskocsiba menekülünk a taxis "támadások" elől. Roadhostel a szállásadónk az itt töltött 3 napra, pár korunkbeli sráccal az alkalmazottai között. A becheckolásnál a recepciós pult mögül egy hangos büfögéssel köszönt minket az egyik. Ezen már csak kedvesen mosolygok, és keresem Zolival a szemkontaktust, de ő nem veszi a lapot. Talán nem is vette már észre, fel sem tűnik neki. Lehet, hogy ezek már annak a jelei, hogy kezdünk nagyon átfordulni. A tolerancia szintünk az egekben. Nem csak büfögésben, hanem köpésben is teljesen elfogadóak lettünk. A szmog és a por lerakódik a torkukra és inkább kiköpik, mint lenyelik. Érthető.😃 "Jobb kint, mint bent" - vallják jó páran. Egy rossz szokást át is vettünk tőlük. Nem, nem azt...a szürcsölésre gondolok. Egyszer kipróbáltuk milyen így inni a forró masala teát. Jelentem, így az igazi! A poharat a szájánál két kéz közé szorítani, felszippantani egy kis adagot a forró cukros, kardamonos, gyömbéres löttyből és jól megfürdetni vele a szájpadlást. Hmm...de fog hiányozni az íze. Minden reggel és van hogy a nap végén is iszunk masala teát, szóval a szürcsölés már nagyon megy, a köpés és büfögés gyakorlása még várat magára. Bár azt hiszem kihagyjuk, márcsak a párkapcsolatunk megőrzése céljából is.😃 Evezzünk egy kicsit újra kultúrált vízeken. Első napunkon a várossal szinte egybenőtt Amer városba látogatunk. Csendben nézelődtünk az autó hátsó ülésén, amikor feltűnt egy elefánt...aztán még egy. Az autók között a forgalomban. Hol máshol?:) Egy országban sem neveztünk még be állatoskodásra, mert utálom a tudatot, ahogy ezeket az állatokat a tartóik kínozzák és kiszipojozzák. Az Amer Erődbe viszont elefántháton mentünk, de csak mert India állatszeretetét nap, mint nap a saját szemünkkel látjuk és több cikk szerint is az ameri elefántok nagyon jól vannak tartva! 12-13-ig dolgoznak csak, mert a nap többi része náluk a pihenésé és az evésé. Napi 120 kiló zöldet tolnak magukba, amire nem csak idő, de pénz is kell, ezért az elefantlovaglás nem volt a legolcsóbb fuvarunk, de megérte. Kettőnknek 1100 rupi (4500 Ft). Mókás egy 20 perc volt. Oda vissza dölöngéltünk. Olyan volt, mintha egy óriási hullámok között vergődő hajó fedélzeten lettünk volna. Jaipurt végre egy olyan városnak láttuk, ahol nem csak a nevezetességek voltak szépek, hanem maga a város is. Két dolgunk volt még hátra az elefántolás után: utánajárni ennek a "maharadzsa dolognak" és bevetni magunkat a bazárokba. A városközpontban szinte minden gyalogtávolságra volt. Kezdtük először is a Szelek Palotájával, amit a maharadzsa csak azért emelt, hogy az ágyasai a fala mögül kényelmesen tudják bámulni a várost, őket viszont ne lássa senki. A szemben lévő rooftop kávézót pedig minden bizonnyal nekünk építették, hogy onnan jobban tudjunk bámulni a Szelek Palotáját.😎 Szelek Palotája után jött a City Palace. A város ma is működő palotája, ahol régen a maharadja trónolt és aminek közvetlen összekapcsolása van a Szelek Palotájával, mivel esténként ide járt kiválasztani őfelsége az àgyasát. Egyik este Zoli apukáját látogattuk meg. Na nem ugrottunk haza Szolnokra, a csoportja épp Jaipurban tanyázott, így meglátogattuk őt. Az úton nagyon sok esküvőt kereszteztünk a taxival. Szinte szó szerint, merthogy a lagzi/leánykérés úgy tűnt az út közepén zajlik. A taxistól kérdezzük, mi ez? Mire ő büszkén belekezd a történetébe az indiai házasságokról. Hirtelen két része lett a világnak. A nyugatiak és India. Ellentétben a nyugatiakkal, az indiaiak nagyon-nagyon komolyan veszik a házasságot. "Kivéve persze azok, akik elnyugatiasodtak" - tette hozzá. A férfiak és nők itt nem meseszerű találkozások részesei, nem randiznak, vagy randi után gondolnak egyet és csak úgy összeházasodnak. Mégha randiznak is, a házasságot megelőzően komoly szűrőn kell átesniük: vallásról, kasztról, vagyoni helyzetről, étkezésről, sőt még a horoszkópuknak is azt kell sugallniuk, hogy ők összeillenek. Szülőknek, rokonoknak, szomszédoknak, papnak, asztrológusnak kell megegyeznie abban, hogy az adott pár összeházasodhat. Gyakoribb mégis az, hogy a szülők vezényelnek le az elejétől fogva mindent. Sokszor újsághirdetésben keresik az arát és sokszor 15 éves koruk előtt férjhez adják őket. A dolgok nyilván változnak, de amennyire utánajártam az esetek többségében a mai napig így van...sokszor még a külföldön dolgozó tanult férfinak is így keresnek menyasszonyt szülei. és valóban...a világon Indiában az egyik legalacsonyabb a válások száma. Egy dolgot biztosan nem lehet megállni Indiában, vásárolni. A mi pénztárcánk úgy igazán Jaipurban kezdett vicánkolni. A bazárkodás és a piacozás egy egészen új értelmet kapott, hiába járjuk Ázsia piacait hónapok óta. Kis utcákban kavarogni, be-be nézni a boltokba ahol az asszonyok a földön ülve válogatnak az eléjük kiterített szebbnél szebb textielek közül, vagy elveszni a zsákokban kirakott fűszerek között és realizálni, hogy a 90%-át fel sem ismered, de talán még nem is kóstoltad. A háztartási boltok előtt állva sajnálod, hogy a réz tálak és kancsók nem épp a te konyhádba tartanak futószalagon, de ugyanígy a kézzel készített szőnyegeket, ágytakarókat és kispárnákat is a nem létező lakásunkba képzelem. Az a legjobb az egészben, hogy még ha nem is akarsz semmit venni, mert nem tudnád magadnak/magadon elképzelni, akkor is csak percekig állsz a portéka előtt és csak arra tudsz gondolni: ilyen gazdag ország a világon nincs másik és én meg nem lehet ennyire hülye, hogy a legtöbbnek még a nevét sem ismerem. Őszinte leszek, vásároltunk, de végül nem a bazársoron, hanem egy nyugisabb boltban, ahol végre úgy válogattam a kb. 2000 párnahuzat közül, hogy Zolin kívül senki nem szólt hozzám. Az eladó is csak ritkán, ebből egyszer azt, hogy kérek-e egy kis masala teát. Naná, hogy kérek! Jobban is ment a nyertes 8 darab párnahuzat kiválasztása.😜😎 Ha Jaipurt emlegetjük mindig eszünkbe jut egész indiai útunk legfinomabb joghurtos itala, a lassi. Épp a McDonaldsból🙄 tartottunk gyalog a városba amikor egy kis sarki bolt miatt le kellett térnünk a járdáról, annyian álltak ugyanis előtte. Csak megnéztük mi kelt ekkora figyelmet, hát láttuk, hogy a tömeg előtt két férfit ül a kirakatban, az egyik épp a friss joghurtot meri ki egy nagy tálból és adogatja a háta mögött ülőknek. Azok egy forgó korongszerű szerkezettel felturmixolták és agyagpoharakba öntötték. A második kortynál szólaltam meg: ilyen pohár nekem kell. Zoli erre: értem, de a 8 párnahuzat mellett, van még ennek is hely a táskádban? Még nem tudja, hogy ilyenekre korlátlan mennyiségű a hely benne.😜 Végül törvényes úton lett a miénk, mivel az ivás után mindenki szépen eldobta a poharakat. Ami számukra egy értéktelen dolog volt, az nekem akkora érték volt. "Ebből isszuk majd aaaaa...vizet!" Hangzott a válaszom Zoli: "mit is fogunk ezzel csinálni" kérdésére. Az első jaipuri vacsoránk érdekes élménnyel zárult. Megjelent a tulajdonos nő, aki addig nem tágított, amíg meg nem írtuk a Tripadvisoron a pozitív értékelést a helyről. Megjegyzem mi is elég olcsón adjuk ám magunkat, egy ingyen masala tea és minket megvettek. Bár elég komfortosan mozogtunk már szinte mindenhol az utcán és nem jöttünk már zavarba semmitől, azt még mindig gyanakodva néztük, ha valaki kedvesen közeledni akart hozzánk. Ez az eset is csak ráerősített: érdek nélkül itt úgy tűnik nincs kedvesség. Egyelőre ez volt a felületes tapasztalatunk.
0 Comments
Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
RólunkÉrezted már azt, hogy ahol vagy az nem igazán a Te közeged, amerre tart az életed az nem igazán a Te ösvényed? Minket 2 éve kapott el ez a gondolat. 1 hónappal ezelőtt felmondtunk, ugrottunk a semmibe.:) Július 4-én egy több hónapos világkörüli útra indulunk, utána pedig egy komolyabb irányváltásra. Tudj meg többet Rólunk! EZJÓLESZ :) Archives
August 2017
Categories
All
|