Canyonland. Primitív és gyönyörű egy kis vadnyugat érzéssel keverve. 1964-ig csak cowboyok, őslakosok vagy a Colorado és Green folyón érkezők felfedezők mertek erre a zord vidékre lépni. Ekkor alapították meg a nemzeti parkot és lassanként jöttek turisták is. A kempingekben nincs tusoló, és ivóvíz is csak 1 helyen elérhető, a Visitor Centerben. Plusz a kempinghelyek sem foglalhatóak előre, szabadrablás van. 11-12 után elfogynak az üres helyek. Mintha mindez a vidék primitívségére erősítene rá. Az biztos, hogy komoly tervezést igényeltek így a dolgok. :) Kezdődött ott, hogy mire este 7-re ideértünk a park legfőbb kempingjében nem volt több hely. Így alakult, hogy a park mindkét kempingjében aludtunk egy-egy napot: 1) Horsethief (park bejárata előtt), 2) Willow Flat (fő kemping). Utóbbiban először találkoztunk az utunk során árnyékot adó szalétri szerűséggel. Emlékszem úgy örültünk neki, mint majom a farkának. Micsoda érzés volt alatta hagymát szeletelni és kávét inni!:) Ekkor vezettük be a rendszeres reggeli edzéseket! 100 hasprés, 5X10 fekvőtámasz, 5X20 guggolás. A gyengébbeknek.:) Két napunk volt, mindkét napra szerveztünk túrákat magunknak. Minden kempingben van Visitor Center, a Visitor Centerben pedig rengeteg túraleírás, a túraleírások mellé pedig van rövid személyes konzultációra lehetőség. Általában mindig igénybe vesszük. Next spring. Ez egy 10km-es túra volt. A 19.század végétől egészen a 1960-as évekig cowboyok terelték erre a szarvasmarhákat. Télre le a folyópartra, nyárra fel a hegy tetejére, ahonnan a túra is indult. A útvonalán régi, elszáradt itatókat láttunk. Aznapra hagytunk még két minitúrát. Upheaval Dome. Újabb "na neee, hogy ilyen is van"! 200 millió évvel ezelőtt egy óriási meteor csapódott be ide, egy több mint 3 km-es krátert lyukasztva a földbe. A becsapódás helyén a korábban tengerből visszamaradt sóréteg a felszínre tört és hozta létre a ma is látható fehér hegyeket a kráter közepén. Mesa Arch. Az archok természetes hidak, boltívek. Errefelé van egy külön nemzeti park is, ami tele van ilyenekkel. Oda megyünk ezután. HMásnapra maradt a fincsi falat. Gooseneck overlook a maga 15km-ével és 500 méter szintjével. Ezekben a túrákban ezen a vidéken talán az a legszebb, hogy mire leérsz az aljára 250 millió évet utazol vissza az időben. Azzal együtt ugyanis, hogy a folyó kivéste ezeket a kanyonokat szépen láthatóvá tette a különböző kőrétegeket, amik 250 millió év alatt egymásra rakódott. Mindegyik réteg nemcsak színében más, hanem formájukban is, mivel mindegyik máshogy reagált az éppen akkori időjárásra.
Visszatérve a túrára. A Grand Canyonban tett 18km-és 1500m szint után gondoltam: 'mi ez nekem?' Jó, mondjuk tényleg semmi nem volt a Bright Angel trailhez képest. Két dolog volt talán ugyanaz. 1. Az őrült meleg. 42 fok árnyékban. 2. Jobban bírtam a felfelé iramot, mint az ereszkedést a völgybe vagy a síkon menetelt. Megfigyeltem magam. Az elején a túrának jön a "nah jó, csináljuk meg, végülis ezért jöttünk". Aztán még lefelé menet az első 1/3-nál kezd urralenni rajtam a: "****** +, mennyi van még?", "nincs is kedvem ehhez", "maradtunk volna a kempingben, az árnyékban" érzés. A túra felénél aztán enyhe javulás. Ilyenkor van általában ugyanis egy nagyobb kajálás (banán, szárított hús, energia szelet és alma). Indulás vissza. Beüt az óriás csönd. Küzdök az elemekkel. Senki ne szóljon hozzám! Puszi sem kell, nem kellenek a bátorító szavak. Tudom én is hogyan kéne gondolkozni, de egyszerűen nem megy. Nem azért mert ne tudnám, hanem mert nem akarom. Mit keresek itt? Sirni akarok. Holnap ki sem mozdulok a kempingrol." Hát ezek a csodás mondatok fordulnak meg ilyenkor bennem. Az elmúlt két alkalommal az a recept vált be egyébként, hogy hagyom széthullani magam. A totális szétesés után pedig jöhet az újjáépítés. Hogy mégis miért csinálom? Mert az az érzés, amikor megcsinálod, messze felülmúlja és azonnal felülírja a legmélyebb pontokat. Amikor érzem, hogy minden porcikám él, a büszkeséget, hogy megcsináltam, az érzést, hogy ezzel is több lettem. A házi készítésű hamburger pedig jobban esik, mint bármikor máskor a tűz mellett, egy ilyen nap után.
0 Comments
Már sorban a 3. nemzeti parkba checkoltunk be. Ágyat, hajszárítót, kispárnát már egy hete nem láttunk. Mivel lefoglalt helyünk legközelebbre csak a Yellowstone-ba van, ezért bármikor dönthetnénk egy útszéli motel mellett kempingezés helyett, de még nem lőttük el ezt a jolly jokert. Egyelőre.:) Meglepően jókat alszunk egyebként a sátorban.
Úgy látszik, errefelé kétszer álltak sorba a teremtő erők amikor a kreativitást osztogatták. A Colorado folyó remekei, versenyben a szél kreálmányaival, végtelenbe vezető utak, indiánok mindenhol...
Időközben elhagytuk a keleti partot és ezzel New Yorkot. Los Angelesbe repültünk, felvettünk egy fekete lovat és nekivágtunk a sivatagnak. Las Vegasig meg sem álltunk. Éjfélre értünk oda. Péntek volt, a motelek fullon voltak, energiánk sem volt már tovább keresni, egy kényelmes parkoló ugyanakkor az utunkba akadt a Downtownban. Így aznap éjjel az autóban aludtunk. Életemben először. :) Nem volt semmivel kényelmetlenebb mint repülőn aludni. Fél 6-kor reggel már kidobott minket az autóülés, nekiláttunk hát Las Vegasnak. Fél napot adtunk neki. Mivel kora reggel volt, tele volt az utca részegen hotelüket keresőkkel és műszakjukból hazaterő lányokkal. Mindkettőnknek fura érzésünk volt sétálni a városban. Minden ott volt karnyújtásnyira: szerencsejáték, drog, örömlányok, részegek. Minden ami bűn és mégis élvezet. Nah meg az a mérhetetlen giccs és a sok hajléktalan minden 10 méteren. Két casinoba mi is beszédültünk, hogy meghúzzuk a félkarút. Az egyik a Mirage volt (Ocean's 11 c. film helyszíne többek között) a másik a Ceasar's Palais, az egyik legrégebbi. Az előbbiben csináltunk 2 dollárból 48-at, aztán 0-át.:). Minden második gépnél egyébként idős emberek ültek, sokszor tolókocsiban. Érdekes egy város, annyi biztos, talán egy szerencsésebb napszak kell hozzá mint a mi reggel 6-11 közötti városnézésünk. 6 órával, egy Denny's reggelivel, 1 liter kávéval és egy bevásárlással később a gps-be beállítottuk a Grand Canyon Village-et. Byebye Las Vegas! Odafelé letértünk a gps által ajánlott útról, azért hogy csak pár kilométerre is, de autózhassunk a 66-os úton. Régi, elhagyatott benzinkútra és autóroncsokra vágytunk. Egy Hackberry nevű útszéli helyen volt is minden. Mint egy apró méretű skanzen: régi benzinkút, autószerelő műhely, store és autòroncsok. 100km-t mutatott magából a Route66, aztán a 40-es út és a lovunk szépen elvitt minket a nemzeti parkba. Odafelé kaptunk egy rendőri figyelmeztést, amiért nem lassítottunk le kellően és tértünk át a másik sávba egy útszélre lehúzódott autót elhagyva. :/ Épphogy sötétedés előtt fel tudtunk verni a sátrat és egy kicsit megismerkedni a kempinggel. Hello camplife!:) Pár hozzávaló (mindenekelőtt jó pár órányi kutatómunka done by Zoli :*):
Van több kemping lehetőség, mi a Mather Campgroundban aludtunk. Kultúrált, tiszta, van tusoló, mosoda és elég sok programlehetőség minden korosztálynak. Reggelig szépen minden kipróbálásra és beüzemelésre is került. Kellően kipihentük magunkat, lelassultunk és átkapcsoltunk a komfortnak egy másik, nem feltétlenül rosszabb szintjére. Mit is lehet a Grand Canyon nemzeti parkban csinálni? Hát például feszegetni a határaidat és 44 fokban leereszkedni 1500 szintet a Grand Canyon tetejéről a Colorado folyóhoz, ottaludni a szabad ég alatt egy kempingben a folyóparton és másnap hajnali 2-kor (azért, hogy elkerüld a tikkasztó meleget), még sötétben visszaindulni a tetejére. Hát pontosan ezt csináltuk. Neve is van a túrának: Bright Angel Trail. A lent alvást a canyon alján a Colorado folyó partján lévő Bright Angel Campgroundban csak naponta 30 embernek engedélyezik, emiatt nyáron, főszezonban ezt is előre le kell foglalni. Biztos voltam benne, hogy lefelé menni fog a túra és felfelé lesznek problémaim, hát nem így lett. A lefelé ereszkedést 5 óra 30 perc alatt sikerült megtennünk. Ez elég ovis tempónak számít, valljuk be! Zoli persze tök jól bírta, én túl kevés vizet ittam és túl nagy tempót diktáltam, amivel túlhajtottam magam. Ez, és a sóveszteség szépen kikészitett a 18 km végére. Az utolsó 2km-en vagy 5-ször meg kellett állnunk, a végén már Zoli vitte a hátizsákom. Úgy kellett beimádkoznia a célba. Lent a kempingben aztán jól feltankoltunk friss vízzel, mindenféle elektrolitos porral és energiaszelettel, átbeszeltük hogy is lesz a felfelé, aztán 9 körül lefeküdtünk aludni. Mindent be akartam vetni a siker érdekében (nem akartam a közé a 250 ember közé tartozni akit évente kimentenek a Grand Canyonból), ezért még az agykontrollos tudásomat is bevetettem és meditációval felkészítettem magam a másnapra. Mivel éjszaka sem csökkent a hőmérséklet 30 fok alá, így sátrat nem vittünk, a szabad ég alatt aludtunk. Nem mertem a földön aludni mert túl sok volt a portyázó szarvas a kempingben és nem akartam arra kelni, hogy valaki szaglássza a fülem. Meg hát a többi 29 embernek is kellemetlen lett volna nem a sikítozásomra kelnie. Ezért a kemping asztalt valásztottam, oda terítettem le a hálózsákot, Zoli a padon aludt.:/ Hajnali 2-kor ébresztő, hajunkat és pólónkat bevizeztük a kútnál, megittuk a csodaszert sóveszteség ellen és GO! Végül egész meglepő dolog történt: nevetve és mosolyogva, szintidőn belül értünk fel a tetejére. 6.5 óra alatt megtettük a 18km-t és az 1500 m szintet felfelé. Aki ismer tudja, hogy felfelé menet általában szólni sem lehet hozzám, ehhez képest végig beszélgettük az utat és még a mókusokkal meg a kaktuszokkal is volt időnk pózolni. Egészen komoly témákat is feszegettünk: karikára vagy kockára vágjuk a lecsóhoz majd az ebédet. :) Végül karika lett, amit 6 órás délutani alvás követett. A másnapot takarékra vettük. Kerestünk wifit és megterveztük az út további részét. Van egy körülbelüli tervezett útvonalunk de ehhez nem ragaszkodunk. Néha elveszünk vagy épp hozzáadunk, attól függően hogy itt helyben miket hallunk és olvasunk, vagy épp mihez van kedvünk. Egy fix van, hogy július 22-re a Yellowstone-ba kell érnünk, ott van egy kempingben 4 napos foglalásunk. Most úgy döntöttünk, hogy a hopi indiánok után eredünk és északkelet felé lovaglunk a 64-es, 89-es és a 264-es úton.
Nem állítom, hogy könnyen indult, de számítottunk rá...maximum arra nem, hogy ilyen tömény dózisban kapjuk már az elején: a gép Budapestről 3 órás késéssel indult, épphogy elértük a csatlakozást Londonban. A csomagunknak mindez nem sikerült, így három napig szinte semmink nem volt. :) Zoli duplàn porul járt, mivel a gépen magára öntött egy pohár vörösbort. Erre jött még rá az, hogy megérkeztünk hajnali fél egykor a szállásra, amikor is kiderült, hogy a foglalást törölték. Kereshettünk egy másik szállást szakadó esőben. Merthogy esett is.:) A napot ruhamosással zártuk, reggel pedig hajszárítózással és vasalással indítottuk. Végül nem tudom, hogy az eső, a repülő kézmosòja vagy a hotel tusfürdője, de valami kiszedte Zoli ruhàjából az óriási vörösborfoltot. Hát, ezekkel a hátunk mögött indultunk másnap neki New Yorknak. A nevezetességek ismertetését hagyom más oldalaknak. Mi egyébként Travellina leírását használtuk: elég alapos, sok érdekes infoval. Kiegészítettük az ajánlásait, hozzáadtunk és elvettünk, saját szánk ízére szabtuk. Nem vágytunk hosszú sorbanállásokra belépőjegyekért, nem akartunk sok pénzt költeni éttermekben (napi költési limitet szabtunk), ráfeszülni arra hogy mindent lássunk. Hát így történt, hogy:
|
RólunkÉrezted már azt, hogy ahol vagy az nem igazán a Te közeged, amerre tart az életed az nem igazán a Te ösvényed? Minket 2 éve kapott el ez a gondolat. 1 hónappal ezelőtt felmondtunk, ugrottunk a semmibe.:) Július 4-én egy több hónapos világkörüli útra indulunk, utána pedig egy komolyabb irányváltásra. Tudj meg többet Rólunk! EZJÓLESZ :) Archives
August 2017
Categories
All
|